Színelmélet, színhasználat az e-kereskedelemben

Ha valaki magának készít webáruházat, sokszor találomra választ színt: olyat keres, ami neki tetszik, esetleg ami nem túlságosan rikító. Ez azonban nem elég.

A színelméletet az elmúlt évtizedekben eléggé mélyen megismerhettük ahhoz, hogy a tudomány segítségével határozhassuk meg, mely színkombinációk működnek a legjobban – és hogy miért működnek így – a marketingben és az értékesítésben.

Az alábbiakban erről mutatunk egy összefoglalót: elmondunk mindent, amit a színek értő használatáról tudnod kell.

 

Ezekről a témákról fogunk beszélni:

  • Mennyire számítanak a színek?
  • Tűz és jég: a két fő kategória
  • Kedvenc színeink
  • A színek jelentése
    • Piros
    • Narancs
    • Sárga
    • Zöld
    • Kék
    • Bíbor
    • Rózsaszín
    • Fehér
    • Fekete
  • Hogyan kombináld a színeket?
  • Mindent mindig tesztelj!

 

Mennyire számítanak a színek?

 

Az első kérdés: tulajdonképpen mekkora jelentősége lehet a színválasztásnak?

A Kissmetrics adatai szerint vásárláskor a fogyasztók 3 fő szempont alapján alkotnak első benyomást egy termékről:

  • 1%-ban az illata alapján,
  • 6%-ban a textúrája alapján,
  • 93%-ban pedig a vizuális megjelenés alapján.

 

Egy online áruházban az első kettővel nem tudunk mit kezdeni: a vásárló nem veheti kézbe a terméket, nem forgathatja meg, érezheti a felületét vagy az illatát. A súly tehát, ha lehet, még inkább a vizualitásra helyeződik. És ez nemcsak a termékekre érvényes: a színvilággal tudat alatt rengetegféleképpen befolyásolhatjuk látogatóinkat.

Elég, ha a filmművészetre gondolunk, és a különféle szűrőkre, amelyekkel a rendezők már eleve egy adott hangulatba hoznak minket. A Sólyom végveszélyben, a Hetedik, a Mátrix kiváló példák arra, hogyan lehet egy-egy jól megválasztott szűrővel ugyanúgy hatni a közönségre, mint akár a zenével.

A színek befolyásolhatják, mikor érezzük magunkat biztonságban, mikor érzékelünk veszélyt, hogy valami hamisnak tűnik-e és így tovább. Tény az is, hogy az agyunk jobban képes bizonyos dolgokat előhívni a memóriából, ha azt egy színhez társítja. Ezért használunk a hatékonyabb tanuláshoz szövegkiemelőket és ezért rendelkeznek gyakran kiemelkedő emlékezőtehetséggel a szinesztéziás emberek.

 

Mi lehet a cél, amikor a színelmélethez fordulunk?

  • Hogy meggyőzőbben mutassuk be termékeinket, kívánatosabbnak láttassuk őket.
  • Hogy javítsuk a felhasználói élményt.
  • Hogy a nekünk megfelelő hangulatba hozzuk a vásárlót, jó benyomást tegyünk.
  • Hogy irányítsuk a figyelmét.

Most, hogy tisztáztuk, mi érhető el mindössze azzal, hogy nem találomra, hanem tudományos alapon választjuk ki a megfelelő színeket, lássuk a részleteket.

 

Tűz és jég: a két fő kategória

 

A színelmélet alapvetően két fő kategóriát határoz meg: a hideg és meleg színekét. Értelemszerűen az első osztályba tartoznak a vörös, a narancs, a sárga, a rózsaszín stb. A hideg színekhez soroljuk a kéket, zöldet, lilát. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a meleg színek optimistábbak, energikusabbak, míg a hideg színek szomorúbb, nyugodtabb hangulatot árasztanak magukból.

 

tűz és jég

 

Kedvenc színeink

 

A kék egyértelműen a legnépszerűbb szín: a férfiak 57, a nők 35 százaléka tekinti kedvencének.

  • A férfiaknál ezt a zöld (14%), a fekete (9%), szürke (8%), piros (7%) és narancs (5%) követik.
  • A nőknél természetesen más a helyzet. Egyértelmű második helyezett a bíbor (23%), ezt követi csak a zöld (14%), majd a piros (9%), szürke (8%) és fekete (6%).

Ezzel sajnos még nem sokat tudunk kezdeni: ezek az információk túlontúl általánosak. Vegyük tehát sorra, hogy az egyes színek pontosan mit mondanak nekünk, hogyan reagál rájuk az agyunk. Az alábbiakban nem találgatunk, nem általánosságokat olvashatsz, hanem olyan megállapításokat, amiket tudományos vizsgálatok sora támasztott már alá.

 

A színek jelentése

 

Piros

 

Mit társítunk hozzá? Izgalmat, energiát, sürgetést, szerelmet, szenvedélyt, haragot, agressziót, erőt.

A piros színre az emberi szervezet jól mérhetően reagál. Az agyban olyan folyamatok indulnak be, amelyek következtében felgyorsul a szívverés, az adrenalintermelés, a metabolizmus és a légzés. Ha személyesen megtapasztalnád a jelenséget, gondolj csak arra, milyen lenne egy csupa vörös szobában tartózkodni: jó eséllyel már a gondolat is kényelmetlen.

A piros az a szín, amit akkor használunk, ha valamit ki akarunk emelni. Ha egy weboldalon egyetlen elemet akarunk a középpontba helyezni, sokszor pirosra színezzük azt. De akkor is jól működik a szín, ha sürgetni akarjuk a vásárlót, meg akarjuk gyorsítani a döntését és konverzióra bírni.

Pirossal írhatjuk ki például a számot, ahány termék még raktáron van, vagy az időt a visszaszámlálón, amíg egy akció tart.

 

Narancs

 

Mit társítunk hozzá? Örömöt, energiát, melegséget, lelkesedést, életerőt.

Az érzelmi spektrumot tekintve jól illik a piros és sárga közé: erős, de mégis barátságos meleg szín. Általában pozitív érzelmeket vált ki, izgatottabbá tesz minket. Alkalmas arra, hogy felkeltsük vele a felhasználó figyelmét. Mivel sokszor társítjuk a kreativitáshoz is, gyakran a magukat megkülönböztetni akarók eszköze.

Ha a pirosnál egy egész kevéssel kevésbé agresszív színt akarunk a CTA-nak választani, megtartva a sürgetést, a narancs ideális választás.

 

Sárga

 

Mit társítunk hozzá? Energiát, optimizmust, boldogságot, játékosságot.

Könnyed témáknál ideális választás. Ha valamilyen pozitív gondolatot akarunk megerősíteni, jó hangulatot elültetni a látogatóban, akkor nagyszerűen használható, de csak mértékkel. A sok sárga, különösen a világosabb árnyalatai, általában már zavaróan hatnak, a szöveget nehezen olvashatóvá teszik.

Óvatosan nyúljunk tehát hozzá: a túlságosan sok sárga elriaszthatja a vásárlót.

 

Zöld

 

Mit társítunk hozzá? Természetességet, életet, energiát, vagyont.

A zöld szín két vonalon indíthatja el gondolatainkat. Egyrészt értelemszerűen ez az anyatermészet színe, ideális lehet tehát élelmiszereket, szépségápolási termékeket vagy bármi olyat kínáló webáruházak dizájnjának részeként használni, amely azt szeretné kommunikálni, hogy termékei nem mesterségesek.

Emellett pedig az anyagiakhoz társítjuk: vagyont, fenntartható növekedést, anyagi stabilitást jelezhet.

 

Kék

 

Mit társítunk hozzá? Nyugalmat, hideget, megbízhatóságot, intelligenciát, biztonságot.

Ha hirtelen fel kellene idézned néhány biztosító logóját, hány lenne kék közülük?

Nagy részük egészen biztosan, a kék ugyanis az a szín, amely a fogyasztókban leginkább képes kiváltani a bizalom érzését. A kék alkalmazásával azt sugallhatjuk, hogy tőlünk bátran vásárolhat bárki: nem verjük át őket, bízhatnak bennünk, szakemberek vagyunk.

Rossz választás ugyanakkor, ha például élelmiszerekkel foglalkozunk: az esettanulmányok azt mutatják, hogy a kék szín csökkenti az étvágyat.

 

Bíbor

 

Mit társítunk hozzá? Rangot, befolyást, hatalmat, erőt, nőiességet, nyugalmat.

A bíbort jellemzően akkor használják domináns elemként egy webáruház dizájnjában, ha azt akarják érzékeltetni, hogy kiemelt minőségű, színvonalas, az elit számára készített termékeket kínálnak.

Leginkább a nemességgel társítjuk: a bíbor a színek arisztokratája. Ennek történelmi oka is van: a bíbor festék az ókorban az egyik legdrágább volt, kizárólag a legvagyonosabbak engedhették meg maguknak a használatát. A bíbor festéket súlyra az ezüstével egy értében mérték, s mivel gyorsan státusszimbólummá emelkedett, Rómában még törvényben is korlátozták a használatát, Bizáncban pedig csak az udvar tagjai használhatták.

Emellett természetesen a nőiességhez is társítjuk, ha tehát valamilyen előkelő és nőies termékportfóliót kínálunk, kiváló alapot adhat a dizájnhoz.

 

Rózsaszín

 

Mit társítunk hozzá? Romantikát, szerelmet, nőiességet, gyengédséget, törékenységet.

A nyugati kultúrában a nőiesség fiatalos, élénk színeként tekintünk rá, ha a célcsoportunkat férfiak adják, rémes eredményeket produkál a használata. Kivételt képez ez alól, ha például nőknek szánt ajándékokat kínálunk férfiaknak, mondjuk Valentin-napra.

 

Fehér

 

Mit társítunk hozzá? Tisztaságot, ártatlanságot, hatékonyságot.

A fehér határozott szín, bár ha dizájnról van szó, általában kiegészítő szerepet tölt be – nagyszerűen használhatjuk viszont arra, hogy megfelelő környezetet teremtsünk, megágyazzunk más elemeknek. A white space, vagyis fehér terek használatával hangsúlyosabbá tehetünk például egy színes CTA gombot vagy egy főbb üzenetet.

A tisztaságot, minimalizmust is jelképezi: nem véletlenül az Apple elsőszámú választása.

 

Fekete

 

Mit társítunk hozzá? Erőt, luxust, eleganciát, kifinomultságot, biztonságot.

A fekete általában a prémium termékek színe. Az elité. A hatalmat és erőt szimbolizálja, igen hatásos például ezüsttel, arannyal, lilával kombinálva.

Jelentése aszerint módosulhat, hogy milyen színekkel használjuk együtt. Magabiztos üzenetet küldhetünk vele vásárlóinknak, ugyanakkor túlzott használata lehangoló lehet.

 

Hogyan kombináld a színeket?

 

Most, hogy átvettük, milyen hatással vannak a színek a fogyasztókra, mit társítunk hozzájuk, azt sem árt megnéznünk, hogyan kombinálhatjuk őket.

Nem választhatunk ki találomra színkombinációkat: agyunk pontosan meghatározott elvek mentén érzékeli kellemesnek vagy visszataszítónak az egyes társításokat.

 

Ismerkedjünk meg tehát a színkerékkel.

 

A színkeréken azt láthatjuk, hogyan viszonyulnak egymáshoz a főbb árnyalatok: melyek egymás ellentétei, melyek állnak közel.

A dizájnerek három alapvető módszer szerint szokták a kerékről kombinálni a színeket:

  • A triád módszer értelemszerűen azt jelenti, hogy a keréken egy háromszöget rajzolunk, s a csúcsoknál található színeket használjuk fel: ezzel általában egy jól harmonizáló színvilágot kapunk, kellő kontrasztokkal.
  • Az analóg módszerrel kiválasztjuk a spektrum egy adott pontját, meghatározzuk a fő arculati színt, s az ezzel szomszédos színeket használjuk vele együtt.
  • A vegyítés pedig az imént említett egyszerű módszer: átellenes színpárokat választunk, illetve az ezekkel szomszédos színekkel dolgozunk, hogy megfelelő kontrasztokat kapjunk.

színkerék

Végezetül adunk néhány általános érvényű jó tanácsot:

  • Egyszerre legfeljebb 5 darab színt használj. Ennél kevesebbel nehéz lehet dolgoznod, több viszont már zavaró, kaotikus hatást kelt majd bármely weboldalon.
  • A CTA mindig legyen feltűnő. Használj a háttérhez képest kontrasztos színt, és helyezd el bölcsen a fehér tereket, hogy egyértelműen ide irányíthasd a felhasználó figyelemét.
  • A narancs, fekete és kék jól működnek az impulzusvásárlóknál. A sötétkék és a zöldeskék vonzóak a spórolós vásárlók számára. Az élénk pink, égszínkék és rózsaszín viszont a régimódi közönségeknél működhetnek jobban.

 

Mindent mindig tesztelj!

szín teszt

Lehet, hogy a fő színsémádat már megtaláltad, ettől azonban még nem biztos, hogy az oldaladon minden a legnagyobb rendben van.

Hogy pontosan megtudd, milyen színek működhetnek jól és pontosan mire használd őket, először természetesen jól körül kell írnod a célközönséged, meghatározni vágyaikat és igényeiket.

Ebből kiindulva készítesz egy színsémát, ezt azonban érdemes folyamatosan A/B teszteknek alávetned. Próbáld ki, hogy megváltoztatod egy gomb színét. Hogy a termékoldalon egy több színben kapható pólóról különböző színű fotókat mutatsz.

Figyeld, hogyan hat mindez a konverzióra, az oldalon töltött időre, a lepattanások számára. Sőt: készíts hőtérképes vizsgálatot, és láthatod, hogy mennyire figyelemfelkeltőek az egyes annak szánt elemek.

A legjobb azonban, amit tanácsolhatunk neked: ne becsüld alá a színek erejét. A vizualitás a legnagyobb erő a vásárlásban: használd bölcsen.

 

67 válaszok
  1. Free Drug Rehab Programs says:

    Drug And Alcohol Rehab Centers http://aaa-rehab.com Alcohol Rehab Near Me http://aaa-rehab.com Outpatient Alcohol Treatment Near Me
    http://aaa-rehab.com

  2. best CBD oil says:

    I know this if off topic but I’m looking into starting my own blog and was
    wondering what all is required to get setup? I’m assuming having a blog like yours would cost a pretty penny?
    I’m not very internet savvy so I’m not 100% sure.
    Any tips or advice would be greatly appreciated. Thank you

  3. carte prepagate says:

    I was excited to discover this website. I want to to thank you
    for your time due to this fantastic read!! I definitely loved every bit of it and I have you bookmarked to see
    new stuff on your website.

  4. best CBD gummies says:

    This is really interesting, You are a very skilled blogger.
    I have joined your rss feed and look forward
    to seeking more of your great post. Also, I have shared your site
    in my social networks!

  5. CBD capsules says:

    My spouse and I absolutely love your blog and find almost all
    of your post’s to be precisely what I’m looking for.

    Do you offer guest writers to write content for you
    personally? I wouldn’t mind composing a post or elaborating on many of the subjects you write about here.

    Again, awesome site!

  6. best CBD pills says:

    Wonderful goods from you, man. I’ve understand your stuff previous to and you are just too great.

    I really like what you have acquired here, certainly like
    what you’re saying and the way in which you say it.
    You make it enjoyable and you still care for to
    keep it sensible. I can not wait to read far more from you.
    This is really a great website.

  7. best cbd cream for pain says:

    Pretty section of content. I just stumbled upon your site
    and in accession capital to assert that I get actually enjoyed account your blog posts.
    Anyway I’ll be subscribing to your augment and even I achievement you access
    consistently rapidly.

  8. best CBD oil for pain says:

    Have you ever thought about including a little bit more than just your articles?
    I mean, what you say is fundamental and all.
    But just imagine if you added some great photos or
    videos to give your posts more, “pop”! Your content is excellent but with pics and clips, this website
    could undeniably be one of the very best in its niche.

    Fantastic blog!

  9. best CBD oil says:

    Can I simply just say what a comfort to uncover an individual who actually knows what they’re discussing over the internet.
    You certainly understand how to bring a problem to light and make it important.
    More and more people should look at this and understand this side of the story.
    I can’t believe you’re not more popular because you most
    certainly have the gift.

  10. best CBD gummies says:

    Howdy! This is kind of off topic but I need some guidance from an established blog.

    Is it tough to set up your own blog? I’m not very techincal but I can figure things out
    pretty fast. I’m thinking about creating my own but I’m not sure where
    to begin. Do you have any points or suggestions?
    Thanks

  11. best CBD gummies says:

    My brother recommended I might like this web site.
    He was entirely right. This post truly made my day. You can not imagine simply how much time I had
    spent for this information! Thanks!

  12. best CBD oil says:

    Heya! I understand this is somewhat off-topic but I had to ask.
    Does running a well-established website like yours take a lot of work?

    I am brand new to blogging however I do write in my diary daily.
    I’d like to start a blog so I can share my experience and views online.
    Please let me know if you have any kind of ideas or tips for brand new aspiring
    bloggers. Appreciate it!

  13. Blessed CBD says:

    hello there and thank you for your information – I have definitely picked up something
    new from right here. I did however expertise a few technical points using this site, as I experienced to reload the
    web site a lot of times previous to I could get it to load
    properly. I had been wondering if your hosting is
    OK? Not that I’m complaining, but slow loading instances times will often affect your placement in google
    and can damage your high-quality score if advertising and
    marketing with Adwords. Well I’m adding this RSS to my email and could look out for
    a lot more of your respective interesting content.
    Make sure you update this again soon.

    Here is my web blog: Blessed CBD

  14. CBD oil UK says:

    Great blog here! Also your web site loads up very fast!
    What host are you using? Can I get your affiliate link to your host?
    I wish my website loaded up as fast as yours lol

    Also visit my web blog: CBD oil UK

  15. CBD oil for pain says:

    you are actually a good webmaster. The site loading speed is amazing.
    It seems that you are doing any unique trick. In addition, The contents are masterwork.
    you have done a fantastic process in this subject!

    Also visit my web site CBD oil for pain

  16. buy CBD oil says:

    Your style is so unique in comparison to other folks I have read stuff from.
    Thanks for posting when you have the opportunity, Guess I’ll
    just bookmark this page.

    Also visit my website :: buy CBD oil

  17. CBD products says:

    Hello There. I discovered your weblog using msn. This
    is a really well written article. I will make sure
    to bookmark it and come back to read extra of your useful info.
    Thank you for the post. I will definitely comeback.

    Here is my homepage – CBD products

  18. best CBD oils says:

    excellent points altogether, you simply received a logo new reader.
    What might you recommend in regards to your put up that
    you simply made some days ago? Any positive?

    Also visit my blog post … best CBD oils

  19. best CBD oil UK says:

    My coder is trying to persuade me to move to .net from PHP.

    I have always disliked the idea because of the costs. But he’s tryiong none the less.
    I’ve been using Movable-type on a variety of websites for about a year and am concerned about switching to another platform.
    I have heard very good things about blogengine.net.
    Is there a way I can transfer all my wordpress posts into it?
    Any help would be really appreciated!

    my web page: best CBD oil UK

  20. best CBD oil says:

    Do you have a spam problem on this blog; I also am a blogger, and I was
    curious about your situation; we have created
    some nice practices and we are looking to exchange strategies with others, why
    not shoot me an email if interested.

    Feel free to visit my blog :: best CBD oil

Trackbacks & Pingbacks

  1. hydroxychloroquine cost

    Színelmélet, színhasználat az e-kereskedelemben – aionhills.com

  2. buy chloroquine online uk

    Színelmélet, színhasználat az e-kereskedelemben – aionhills.com

  3. how long does viagra last

    Színelmélet, színhasználat az e-kereskedelemben – aionhills.com

  4. ciprofloxacin tablets

    Színelmélet, színhasználat az e-kereskedelemben – aionhills.com

  5. buy generic viagra online fast shipping

    Színelmélet, színhasználat az e-kereskedelemben – aionhills.com

  6. doctor7online.com

    Színelmélet, színhasználat az e-kereskedelemben – aionhills.com

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.