Amit mindenképp tudnod kell az e-kereskedelmi blogolásról

Meggyőzünk a számokkal

Mégis, mennyire éri meg blogolni? Mit érhetünk el azzal, hogy szöveget helyezünk egy olyan oldalra, ahol semmi keresnivalója nem lenne – hiszen a cél az, hogy a beérkező látogatókat a termékhez irányítsuk, konverzióra bírjuk, és nem az, hogy olvasgassanak! Rendben, ha egy kicsit is otthonosan mozgunk az online marketingben, tudhatjuk, hogy az új látogatók vonzásának egyik legjobb eszköze éppen a tartalom. Ahol a direkt reklámok kudarcot mondanak, ott a content képes arra, hogy nagy mennyiségű új emberhez juttasson el minket.

Látogatók

Átlagosan a blogra érkező látogatók 80%-a először jár ott – ami azt jelenti, hogy egy nagyszerű eszközt kapsz arra, hogy megragadd azokat, akik még nem ismerik a webáruházadat. Az új vásárlók megnyerése mindig nehezebb (és költségesebb), mint a meglévők megtartása. Azzal, hogy értékes tartalmat szolgáltatsz nekik, máris megtetted az első lépést. Webáruház blog látogatók Nem elhanyagolandó az a tény sem, hogy egy bloggal rendelkező céges oldal 55%-kal több látogatót vonz. A felhasználók keresik az információt, az érdekes tartalom megragadja őket, a számukra releváns szövegeket szívesen olvassák.

Linkek

Hogyan hat egy blog a linképítésre? Elképesztően hatékonyan. A blogoló cégek átlagosan 97%-kal több bejövő (inbound) hivatkozást képesek generálni, mint nem blogoló versenytársaik. Még jobb, ha videókat is készítesz, és azokat megosztod a céges blogban, a videót tartalmazó posztok ugyanis 3-szor annyi hivatkozást generálnak, mint az anélküliek. Szintén hatékony a SEO-t (keresőoptimalizálást) tekintve, hogy minél több posztot teszünk közzé, annál könnyebben megtalálhatóvá válunk. Ha minőségi tartalmat teszel közzé, amelyet a felhasználók elolvasnak, megosztanak, akkor egyre több oldalad kerül majd előkelő helyezésekbe a keresők találati oldalain.

Leadek

De hogyan lesz mindebből pénz? Nos, a statisztikák szerint egy bogot vezető B2B vállalat 67 százalékkal több leadet generál havonta, mint egy blogot nem használó. Beérkező megkeresések Az online marketingesek több mint kétharmada az öt leghatékonyabb leadgeneráló eszköz közé sorolja a blogokat, 2015-ben pedig 68 százalékuk tervezte, hogy fokozza blogolási tevékenységét. Azt említettük már, hogy azok a marketingesek, akik előtérbe helyezik a blogolást, 13-szor nagyobb eséllyel élvezhetnek pozitív ROI-t?

Mit és hogyan írj?

Egy céges blog haszna az e-kereskedelemben felbecsülhetetlen: egy olyan saját csatornát nyersz vele, ahol a legfontosabb iparági híreket közölheted, brandedet építheted, ahol gyakori kérdéseket válaszolhatsz meg, ahol anélkül írhatsz releváns és hasznos szövegeket termékeidről (amelyek aztán sok vásárlót győzhetnek meg arról, hogy érdemes pénzt kiadniuk), hogy „nyomulva” akarnál eladni bármit is. Használhatod egyfajta ügyfélszolgálati platformként is: közzétehetsz itt pozitív véleményeket, testimonialokat, amelyek segítenek megbízhatóbb színben feltüntetni téged. Kezelheted nyilvánosan a kifogásokat, reklamációkat, a transzparenciával rokonszenvet érve el és egyben eloszlatva az új, potenciális vásárlók bizonyos kétségeit a céggel vagy a termékkel kapcsolatban. A blog segítségével nemcsak egyszerűen kommunikálhatsz a vásárlókkal. Ha megfelelően érdekesen írsz, közönséget építhetsz, amely már csak azért is visszajár majd, hogy írásaidat olvassa – attól függetlenül, hogy éppen akarnak-e tőled vásárolni.

Így találhatsz jó témákat…

Mielőtt elkezdenél blogolni, érdemes felmérned célközönségedet. Mindenekelőtt nézd meg, hogy milyen kérdésekre, kifejezésekre, kulcsszavakra keresnek rá a keresőmotorokat használva – így máris rengeteg témát találsz, a melyeket érdemes lehet feldolgozni. Blogbejegyzés ötletek összeírása Keresd meg a releváns csoportokat a közösségi médiában, és figyeld meg, miről beszélgetnek a felhasználók. Milyen témákban kérnek segítséget a fórumokon? Melyek azok a kérdések, amelyek viszonylag gyakran felmerülnek? Ezek megválaszolására alaposan kidolgozott, részletes bejegyzéseket készíthetsz, amelyek nemcsak SEO-szempontból erősítenek majd téged, hanem azzal, hogy releváns és értékes válaszokat adsz, szakértői státuszodat is megerősítik a célközönséged szemében. Remek témákat találhatsz akkor is, ha az olyan oldalakat tekinted át, amelyek kifejezetten a kérdés-válasz formátumra épülnek. Itthon a legismertebb ilyen talán a hírhedt Gyakorikérdések, külföldön a szakemberek az igen magas színvonalú Quorát célozzák meg legelőször. Optimális esetben soha nem fogysz ki a témából, de a folyamatot egyszerűbbé is teheted. Egyszerre soha ne csak egy témát keress, hanem egy-két tucatnyit, hogy jó előre felkészülhess. Így több időd marad arra is, hogy forrásokat gyűjts, utánaolvass, aminek kell, hogy kiforrottabb bejegyzéseket készíts. Használj publikációs naptárat: határozd meg, legalább két hétre előre, hogy mikor milyen témát dolgozol majd ki, mikor jelennek majd meg a bejegyzéseid a blogon.

Stílus, hangvétel

Hogy milyen stílusban akarsz kommunikálni, rajtad áll – emberközeli, barátságos brandet akarsz építeni, vagy inkább egy távolságtartóbb, keményen szakértői képet mutatnál? Ezt határozd meg és tartsd magad hozzá hosszú távon is. Ne változtass a stílusodon bejegyzésenként: a cél az, hogy egy konzekvens képet alakíts ki magadról, amit megszoknak és felismernek majd azok, akik rendszeresen olvasnak. Fontos az is, hogy a stílus egyezzen a más csatornákon mutatott képeddel. Igyekezz hasonlóan kommunikálni e-mailben, a közösségi médiában és a blogodon is.

Az írásról

Maga a szöveg nem biztos, hogy jó lesz. Sok cég inkább profi szövegírókhoz fordul, hogy céges blogjaikat vezessék, mivel a több ezer órányi tapasztalatot nem mindig pótolja a szenvedély. Miről és hogyan írj a blogodba? Ugyanakkor néhány egyszerű alapelv betartásával eredményes és élvezetes szövegeket készíthetsz te magad is. Némely esetben kifejezetten előny, ha nem szervezed ki az írást – ügyfélkapcsolati jellegű írásoknál, kifogáskezelésnél, a termékek nagyon alapos bemutatásánál nem árt, ha olyan írja a szöveget, akinek a tapasztalatai első kézből származnak. Figyelj arra, hogy olvasmányos szöveget szerkessz: ne használj nagyobb szövegtömböket, néhány soronként kezdj új bekezdést. Használj sok-sok alcímet, amelyek rövidek és felkeltik a figyelmet. Ezeknek a funkciója, hogy a szöveget csak átfutó olvasó könnyen megtalálja azt, ami őt érdekli. Ha például egy adott termékfajtáról írsz, valószínűleg őt egy-két konkrét kérdés érdekli majd, érdemes tehát a szöveget úgy megszerkesztened, hogy ezekre már egy gyors görgetéskor is felfigyeljen. A főbb üzeneteket, mondanivalókat mindig emeld ki, és az sem árt, ha illusztrációkat használsz. Sőt, akár a korábban elkészített videóidat is felhasználhatod: egyes felhasználói csoportok sokkal szívesebben néznek meg egy informatív pár perces videót, minthogy egy hosszabb szakmai jellegű írást elolvassanak (ilyenek például a cégvezetők). Ezért is fontos, hogy…

Mutáld a tartalmakat!

Ha már blogot írsz, akkor használd fel a tartalmaidat más felületeken, más formában is. Egy kiemelkedően jól sikerült szakcikkből infografika készülhet, több hasonló témájú anyagodat összefűzve letölthető e-könyvet szerkeszthetsz. Egy olyan témát, amit a közönség imád, többször, több formában is feldolgozhatsz, sőt, ezt kötelező megtenned. A legjobb blogok is ismétlik önmagukat, és nem véletlenül: felfoghatod ezt egyfajta A/B tesztnek is, ahol a különféle buyer personákat másfajta tartalommal célzod meg, vagy ugyanannál a közönségnél megpróbálhatsz nagyobb sikert elérni.

Terjessz, ahol csak tudsz

Figyelj arra is, hogy minden egyes cikkedet a lehető legtöbb felületen oszd meg. A Facebook oldal például ideális erre: legjobb anyagaidat bizonyos időközönként újra és újra publikálhatod. Kis kísérletezéssel megtudhatod, melyek a számodra legjobb csatornák – az is lehet, hogy neked a legjobb közösségi felületet nem a Facebook jelenti majd, hanem a LinkedIn vagy éppen az Instagram. Ekereskedelem blog tartalom Ne csak a saját oldalaidon publikálj: a különféle csoportokban, fórumokon is oszd meg a bejegyzéseket, ott, ahol a célközönséged organikus módon megtalálja azokat. Érdemes automatizált hírlevelet is küldened. Készíts egy csalit (például egy e-könyvet) amelyért cserébe csak egy e-mail címet kérsz a felhasználótól. Így havonta egy-két alkalommal elküldheted neki a legnépszerűbb vagy éppen számára legrelevánsabb posztokat – és persze termékeidet is ajánlhatod neki.

Nem kell magányosan dolgoznod

A blogod sokkal nagyobb közönséget fog vonzani akkor, ha valamiképpen hatni tudsz az online véleményvezérekre. Ezek lehetnek olyan szerzők, akik fogyasztói blogokat vezetnek, elismert szakértők a szakterületeden vagy éppen netcelebek, akik valamilyen szempontból a webáruházadra nézve releváns tevékenységet végeznek. A legjobb, ha írásaidat ők is megosztják, hivatkozzák. Értelemszerűen ez azt eredményezi, hogy sokkal láthatóbbá válsz, mintha csak saját csatornáidon osztanád a tartalmakat, ezzel úton vagy a viralitás felé. Kapcsolatba léphetsz velük azonban ennél közvetlenebb módon is. Felkérheted őket arra, hogy cikkeket írjanak a blogodra, te magad pedig vendégposztokat küldhetsz más olvasott blogokba. Mindez szintén ingyen forgalmat hoz neked úgy, hogy segít a linkprofilod építésében és ezzel SEO-ban erősít.

A sikerre várnod kell, de megéri

A blogolás olyan stratégia, amely nem egy-két hét alatt hoz neked eredményeket. Hosszú távú befektetés, amely viszont biztosan megtérül, ha odafigyelsz néhány apróságra. Az is lehet, hogy te magad csak egy év után jössz majd rá, hogy valójában miről is szól a blogod. Lehet, hogy úgy vágsz bele, hogy te egy adott témáról szeretnél írni, idővel azonban kiderülhet, hogy a közönséged valami egészen másra vevő. Még akár arra is rájöhetsz, hogy más a közönséged, mint eredetileg gondoltad. A blognak meg kell érnie, elegendő tapasztalatot és főleg adatot kell begyűjtened ahhoz, hogy bármi biztosat állíts róla. Egy év elteltével pontosan tudni fogod, hogy mely témákat, mely tartalomformátumokat kedvelik a célközönségedbe tartozók. Hogy mely posztok generálnak leadeket és melyek csak egyszerűen látogatókat. Hogy milyen stílusban kell szólnod. Ekkorra megerősödsz, hiszen visszatérő látogatóid, olvasóbázisod lesz, új, a webáruházadra mutató linkek erősítik majd a profilodat, híred megy a közösségi médiában is.   Ha néhány hét után már megtérülést számolgatsz, felejtsd is el a blogolást. Olyan stratégia ez, amely a türelmeseket jutalmazza.   Webshop blog ötletek

10 tipp, hogy te is eredményesen blogolhass

  1. Készíts tartalomnaptárat. De légy egyben rugalmas is: ha aktuális eseményekről kell írnod, ha változnak közönséged preferenciái, ne félj belenyúlni a terveidbe. Módosítsd őket bátran az adatok alapján.
  2. Határozd meg a hatékonysági mutatókat. Tudnod kell, mit mérj. Nem mindegy, hogy számodra a látogatók vagy a leadek száma, a sikeres konverziók aránya vagy éppen a rád mutató hivatkozások jelentik a sikert. A KPI-okat világosan le kell fektetned már az elején.
  3. Használj analitikát és elemezz! Rendszeres időközönként nézd meg, hogy melyek azok a posztok, formátumok, időpontok, amelyek jobb eredményeket hoznak, és azokra erősíts!
  4. Jegyezd le az ötleteidet. A legjobb témaötletek véletlenszerűen jutnak eszedbe, gondoskodj róla, hogy ezeket egy helyen összegyűjtsd, és lehetőleg ne egy halom fecnin tedd ezt.
  5. Kifogytál a témákból? Dehogy fogytál. Nézz körül a szakmai oldalakon, a közösségi média releváns csoportjaiban. Használd a BuzzSumót, hogy lásd, mik a legnépszerűbb releváns témák, amelyeket feldolgozhatsz.
  6. Hangold össze blog, social és e-mail stratégiádat. Terjeszd a tartalmaidat minden lehetséges csatornán, hogy minél több embert érj el.
  7. Tedd könnyen elérhetővé. A felhasználó már a webshop nyitóoldaláról vagy akár bármely másik oldaláról könnyedén, egyetlen kattintással érje el a blog főoldalát, az aloldalakról pedig a releváns tartalmakat.
  8. Ne felejtsd a SEO-t. Soha ne a Google-nek írj, de mindig tartsd észben, hogy olyan témákat keress, amikre az emberek ténylegesen rákeresnek. Végezz kulcsszóelemzést, nézd át, milyen long tail kifejezéseket írnak be buyer personáid a keresőbe, és válaszold meg a kérdéseiket.
  9. Ne akarj magányos hős lenni. Ha egyedül akarsz megcsinálni mindet az írástól az analitikán és a dizájnon keresztül a terjesztésig, a tervezést, szervezést, bele fogsz rokkanni a feladatba. Ha kell, bízd meg alkalmas kollégáidat, ha szükséges, fizess meg profikat.

 

Ne add fel. Légy türelemmel és készíts egyre több és több minőségi anyagot. Hidd el: ha megépíted, eljönnek.

 

91 válaszok
  1. JanSix says:

    Crema Kamagra [url=https://buyciallisonline.com/#]buy cheap cialis online[/url] Priligy Legal Australia Cialis Cephalexin And Strep Throat

  2. best CBD oil says:

    Do you have a spam issue on this blog; I also am a blogger, and I was curious about your situation; many
    of us have developed some nice methods and we are
    looking to swap strategies with others, please shoot me an email if interested.

  3. best CBD oil says:

    Howdy! I know this is kind of off topic but I was
    wondering which blog platform are you using for this site?
    I’m getting tired of WordPress because I’ve had issues with hackers and I’m
    looking at alternatives for another platform. I would be fantastic if you could point me in the direction of a
    good platform.

  4. best CBD gummies says:

    Have you ever thought about adding a little bit more than just your articles?
    I mean, what you say is valuable and everything. Nevertheless think about if you added some great visuals or video clips to give your posts more, “pop”!
    Your content is excellent but with pics and clips,
    this website could definitely be one of the best in its field.
    Great blog!

  5. best CBD oil says:

    My spouse and I stumbled over here by a different web page and thought I may as
    well check things out. I like what I see so now i’m
    following you. Look forward to looking into your web page repeatedly.

  6. CBD capsules says:

    I’m not sure exactly why but this blog is loading very slow for me.
    Is anyone else having this problem or is it a issue on my
    end? I’ll check back later on and see if the problem still
    exists.

  7. best CBD pills says:

    We are a gaggle of volunteers and starting a brand new scheme in our community.
    Your site offered us with valuable info to work on. You
    have performed an impressive job and our whole community will probably be thankful to
    you.

  8. best cbd cream for pain says:

    Great post. I was checking continuously this weblog and I’m inspired!
    Very helpful info specifically the last section :
    ) I take care of such info a lot. I was looking for this particular
    info for a very long time. Thank you and good luck.

  9. best cbd oil for pain says:

    I’m not that much of a online reader to be honest but your blogs really nice,
    keep it up! I’ll go ahead and bookmark your website to come back later.

    All the best

  10. best CBD oil says:

    Hello! I’m at work browsing your blog from my new
    iphone 4! Just wanted to say I love reading through your blog and
    look forward to all your posts! Keep up the superb work!

  11. CBD gummies says:

    The other day, while I was at work, my cousin stole my apple ipad and tested to see if it can survive a forty foot drop, just so she can be a youtube sensation. My iPad is now destroyed and she has 83
    views. I know this is completely off topic but I had to share it with someone!

  12. best CBD oil says:

    It is perfect time to make some plans for the longer term and it is time to
    be happy. I have learn this publish and if I could I want to counsel
    you few fascinating issues or tips. Perhaps you can write next articles regarding this article.
    I desire to read even more issues approximately it!

  13. best CBD oil says:

    I am not sure where you are getting your information, but good topic.

    I needs to spend some time learning much more or understanding more.
    Thanks for fantastic info I was looking for this information for my mission.

  14. best CBD oil says:

    Attractive section of content. I just stumbled upon your blog
    and in accession capital to say that I acquire actually enjoyed account your blog
    posts. Anyway I’ll be subscribing for your augment and even I success you access persistently
    quickly.

  15. simgiagoc says:

    Nice post. I was checking continuously this blog and I’m impressed!
    Extremely useful information particularly the last part :) I care
    for such info a lot. I was looking for this particular information for
    a very long time. Thank you and good luck.

  16. jesus lightsaber says:

    Have you ever considered about adding a little bit more than just
    your articles? I mean, what you say is valuable and everything.
    Nevertheless just imagine if you added some great photos or video clips to give your
    posts more, “pop”! Your content is excellent but with pics and videos,
    this site could certainly be one of the most beneficial in its niche.
    Amazing blog!

  17. CBD oil for pain says:

    What’s Going down i’m new to this, I stumbled upon this I have discovered It positively useful and it has aided me out loads.

    I hope to give a contribution & assist different
    users like its helped me. Great job.

    Also visit my web page: CBD oil for pain

  18. CBD oil for pain says:

    I’m really loving the theme/design of your website.
    Do you ever run into any web browser compatibility issues?
    A few of my blog audience have complained about
    my website not working correctly in Explorer but looks great in Opera.
    Do you have any suggestions to help fix this issue?

    Visit my page – CBD oil for pain

  19. best CBD oils says:

    Thank you for any other informative blog. The place else could I am getting that type
    of info written in such a perfect means?
    I have a mission that I’m simply now running on, and
    I’ve been at the glance out for such info.

    Here is my web site … best CBD oils

  20. free instagram followers says:

    An impressive share! I have just forwarded this onto
    a co-worker who has been conducting a little homework on this.
    And he actually bought me dinner because I found it for him…
    lol. So allow me to reword this…. Thank YOU for the meal!!
    But yeah, thanks for spending the time to discuss this topic here on your web page.

    my homepage – free instagram followers

  21. albuterol inhaler for sale generic says:

    An outstanding share! I have just forwarded this onto a
    friend who had been conducting a little homework on this.
    And he actually bought me breakfast due to the fact that I discovered it for him…
    lol. So allow me to reword this…. Thank YOU for the meal!!
    But yeah, thanx for spending some time to talk about this topic here on your web site. https://amstyles.com/

  22. bandarq says:

    I know this site offers quality depending articles and other material,
    is there any other website which gives these kinds of stuff in quality?

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.