OpenCart vs. Magento: a kezdők és profik eltérő igényeihez

A Magento a legtöbb népszerű e-kereskedelmi rendszertől komplexitásában különbözik: több lehetőséget kínál, ezért jellemzően olyanok használják, akik profi webáruházakat működtetnek akár több ezer termékkel, vagy éppen olyan funkciókat akarnak használni, amelyek más, kisebb teljesítményű rendszerekben egyszerűen nem elérhetőek.

Jelen esetben is ez a helyzet, a következőekben pedig részletesen átvesszük, hol tapasztalhatunk lényeges eltéréseket.

 

Miről olvashatsz a cikkben?

  • Árak
  • Telepítés és használat, frissítések
  • Megjelenés, dizájn
  • Funkciók
  • Testreszabhatóság
  • A közösség
  • Promóciós lehetőségek
  • A Magento összegezve
  • Az OpenCart összegezve
  • Melyiket választják a rutinosak?

 

Árak

Az OpenCart nyílt forráskódú rendszer, vagyis előfizetésre nincsen szükségünk, hogy használhassuk – mindössze le kell tölteni és telepíteni. Persze a webáruház nem lesz ingyen, hiszen ebben az esetben is fizetnünk kell például a hoszting szolgáltatásért.

 

opencart vs magento letoltes

 

A Magento esetében több lehetőséggel is találkozunk. Szintén nyílt forráskódú a rendszer, a Community Edition beszerzése lehetséges díjmentesen, emellett azonban több professzionálisabb változat is létezik – a leginkább említésre méltó az Enterprise Edition, melyet kifejezetten nagyvállalatok igényeire szabva alkottak meg, ennek megfelelően igen borsos (közel 20 000 dolláros) éves előfizetői díjjal kínálják.

Jelen összehasonlításban nyilván annak van igazán értelme, ha a CE-t hasonlítjuk az OpenCart-hoz. Ebben az esetben szintén lesznek a hoszting szolgáltatáshoz hasonló költségeink, emellett nem árt külön büdzsével számolni a fejlesztések tekintetében sem.

A Magento rendszere ugyanis igen komplex, az egyedi fejlesztéseket ajánlott erre szakosodott fejlesztőkkel elvégeztetni. Ez valamivel drágábbá teheti a választást, ugyanakkor nagy szabadságot is ad cserébe, mivel a Magento fejlesztésében jártas szakembert könnyen találhatunk.

 

Telepítés és használat, frissítések

Az OpenCart használata sokak szerint egyszerűbb, a Magento ugyanakkor jóval komplexebb lehetőségeket is kínál. Ha teljesen kezdők vagyunk az e-kereskedelemben és egy egyszerű, nagyon könnyen kezelhető webshop motort akarunk telepíteni első webáruházunkhoz, az OpenCart bizonyára jobb választásnak bizonyul.

A Magento tehát bonyolultabb, gyakorlott felhasználóknak ajánlott, akik nem most találkoznak először nyílt forráskódú webáruház rendszerrel. Ezért cserébe elképesztő mennyiségű lehetőséget kapunk arra, hogy a boltot testre szabjuk, hogy a vásárlási folyamatokat optimalizáljuk, termékeket formáljunk úgy, ahogy az a legjobb, vagy éppen hogy adatokat kérjünk le a vásárlói tevékenységekről és a webáruház működéséről.

A telepítéstől egyik esetben sem kell tartanunk, jó esetben percek alatt végezhetünk vele és egy funkcionális webáruház büszke adminisztrátorai lehetünk.

A legújabb biztonsági frissítéseket az OpenCart esetében úgy telepíthetjük, hogy frissítjük a szerveren található fájlokat, erre más megoldás sajnos nem létezik. A Magento esetében viszont választhatunk, hogy ha egy új verziót publikálnak, a teljes rendszert frissíteni akarjuk-e, vagy csak a biztonsági fájlokat. Megjegyzendő az is, hogy sok felhasználó panaszkodik rá, hogy az OpenCart frissítései elmaradoznak, míg a Magento esetében 10-15 naponta számíthatunk egyre.

 

Megjelenés, dizájn

Egy vállalat számára a brand építése az egyik legfontosabb feladat – ehhez pedig szükség lesz arra, hogy ne az első utunkba akadó ingyenes template-et használjuk a webáruházhoz. A dizájnnak tükröznie kell a brand arculatát, miközben felhasználóbarát is kell legyen. A legjobban tehát minden esetben egy egyedi megoldással járunk.

Az OpenCart theme rendszere viszonylag egyszerű, az egészet könnyen átböngészhetjük a catalog/view/theme könyvtárban. A default megjelenés másolásával meg is kezdhetjük az egyedi módosításokat (amihez persze nem árt némi rálátás, tapasztalat, rutin, különben könnyen széttárja a karját a rendszer).

A Magento ennél sokkalta bonyolultabb eset, a Community Edition változatban telepítés után az app/design/frontend úton a base könyvtárat, ezen belül pedig a template mappát kell keresnünk – senkinek nem javasoljuk ugyanakkor, hogy anélkül elkezdjen a Magento dizájnján módosítgatni, hogy valóban komoly tapasztalatai lennének a rendszerrel és lehetőleg ért a kódoláshoz. Jobb az ilyet kifejezetten Magento fejlesztőre bízni.

 

opencart vs magento magento dizájn

 

 

Magento és OpenCart funkciók

A rendelkezésre álló funkciók, eszközök számában jelentős különbség van a két rendszer között, a Magentónál alapból körülbelül 350-et, az OpenCart esetében 100-at találhatunk. A fontos dolgokban kisebb eltéréseket tapasztalhatunk ugyanakkor: mindkettő támogatja a multi-store menedzsmentet, vagyis egyetlen adminisztrációs felületről egyszerre akár több webáruház rendszerét is kezelhetjük (ami igen nagy könnyebbséget jelenthet a mindennapokban), mindkét esetben végtelen számú kategóriát, terméket és jelentést hozhatunk létre.

Ami különbözik: az OpenCart nem támogatja az URL-ek átírását (SEO szempontból ez hátrányos lehet), kevésbé mobilbarát is, korábban API-integrációra sem volt lehetőség. Viszont a 2014-ben kiadott OpenCart 2.0 sok korábbi hibát és hiányosságot javított. Így például megjelent a teljesen reszponzív dizájn is.

 

Keresőoptimalizálás

Mindkét rendszer rendelkezik bizonyos SEO-funkciókkal – webshopok esetén, hacsak nem akarunk kiemelten a tartalompublikációra is fókuszálni, a kérdéskör általában a termékekhez kapcsolódó tartalmak, a termékoldalak optimalizációjában csúcsosodik ki.

Mint azt már említettük, az OpenCart az egyedi URL-eket nem támogatja, míg a Magento igen, ami nagy plusz jelent az utóbbi számára. Ez azonban szinte az egyetlen előnye a Magento-nak, összességében azt mondhatjuk, hogy az OpenCart keresőbarátabb rendszer.

 

Testreszabhatóság

Mind a két rendszerre igaz, hogy online elképesztő mennyiségű kiegészítőt érhetünk el hozzájuk – ingyenes és fizetős megoldásokat egyaránt. Ebből következik, hogy jó eséllyel találunk olyat, amely megfelel az igényeinknek, és némi befektetéssel meg is szerezhetjük azt, ez a nyílt forráskódú rendszerek hatalmas előnye.

A Magento annyival szerencsésebb megoldás lehet, hogy ha valami teljesen egyedi fejlesztésre van szükségünk, egyszerűen könnyebb fejlesztőt találni, aki elkészíti ezt nekünk. Ennek oka a népszerűségben keresendő: bár mindkét rendszer elterjedtnek számít, a Magento-t nagyságrendekkel többen használják, ezért többen is foglalkoznak az ehhez köthető kiegészítésekkel, bővítményekkel, egyedi fejlesztésekkel.

Az OpenCart könnyebben programozható, ugyanakkor kevesebben is foglalkoznak vele. Általában olyan startupoknak ajánlott, akik integrációk nélkül, gyorsan és egyszerűen akarják létrehozni webboltjukat.

És ha már szó esett a fejlesztőkről…

 

A közösség

Mind a két rendszer mögött sok ezres lelkes fejlesztői közösség áll, így ha valamilyen problémánk adódik, bátran felkereshetjük a releváns fórumokat, biztosak lehetünk benne, hogy segítőkész társaságra találunk.

Ez nagy segítség akkor, ha váratlan problémák jelentkeznek, vagy éppen ha valamilyen bővítményt keresünk, illetve valamilyen egyedi megoldást illetően akarunk tanácsot kérni. Ugyanakkor természetesen az egyedi fejlesztések esetében hasznosabb azokhoz fordulnunk, akik azt elkészítették.

A Magento esetében arra is lehetőségünk van, hogy a hivatalos fejlesztőcsapattól kérjünk segítséget, emellett pedig rengeteg különféle tutorial és leírás áll a rendelkezésünkre, amelyek segíthetnek a megoldáskeresésben.

 

magento közösség

 

 

Promóciós lehetőségek

A Magento messze földön híres arról, hogy rendkívül változatos promóciós lehetőségeket biztosít a felhasználóknak. Lehetőségünk van cross-sell és upsell ajánlatok, kuponakciók vagy akár olyan speciális ajánlatok létrehozására, amelyek a felhasználók adott csoportjaira vonatkoznak, vagy akár különféle termékkombinációkra, különféle időtartamokra és így tovább. Az ilyen promóciók némelyikéhez ugyanakkor bővítmények telepítésére lehet szükségünk.

Az OpenCart alapból szegényebb e téren, ugyanakkor a bővítmények révén szintén adott a lehetőség, hogy promóciókat futtassunk. Ezek segítségével szintén létrehozhatunk kuponos ajánlatokat, akciókat és így tovább.

 

A Magento összegezve

A Magento rendszere egy igazán profi online kereskedelmi rendszert ad, és pontosan ott mutat erősségeket, ahol az OpenCart gyengébbnek mutatkozik. Segítségével nem csak egy rendkívül sokoldalú webshopot hozhatunk létre, köszönhetően a teljes mértékben személyre szabható termékkategóriáknak és attribútumoknak, de megfelelő fejlesztéssel a megjelenésben sem kell kompromisszumokat kötnünk.

A Magento emellett SEO téren is igen jól teljesít, igazi erőssége azonban a rendszernek az, hogy a kosarat, a vásárlói interakciókat úgy alakíthatjuk, hogy az számunkra a legnagyobb hasznot hozza. Korlátozott mértékben tartalommarketinges megoldásokat is alkalmazhatunk, adatgyűjtés terén pedig kifejezetten jól teljesít a Magento.

 

opencart vs magento, magento CE

 

Láthatjuk, hogy az egyes felhasználók milyen termékeket rendeltek a múltban, melyek a nemrégiben megtekintett vagy legnépszerűbb termékek, és azt is, hogy milyen termékeket rendelnek rendszeresen együtt. Alkalmazhatunk különleges promóciós megoldásokat is, például kuponakciókat, de megtehetjük, hogy egyes termékeket együtt rendelve kínálunk akciósan. Jelentéseket készíthetünk a készletről, az eladásokról, a keresésekből, és a Magento segítségével egyszerre akár több webshopot is üzemeltethetünk egyetlen felületről.

A Magento a legtöbb e-kereskedelmi rendszerrel szemben erősen teljesít, mivel eleve erre tervezték – ezzel szemben a tartalomkezelés tekintetében rendszerint alulmarad, mivel ilyen funkciókkal a tervezők nem látták el (ez természetesen egyedi fejlesztések alkalmazásával megoldható).

 

Az OpenCart összegezve

Ideális választás lehet azok számára, akik kisebb büdzsével rendelkeznek, nem tudnak a webáruház egyedi fejlesztéseire komolyabb összegeket költeni, és nem is rutinosak a webáruházak kezelésében. Összességében egy olyan webshop, amely egy kevés termékkel rendelkező, frissen indult vállalkozást szolgál ki, amely nem rendelkezik tapasztalt e-kereskedelmi szakemberrel, az OpenCart egyértelműen kedvezőbb választás.

 

opencart vs magento, opencart 2

 

Az adminisztrációs felület kialakítása is ennek megfelelő, az első lépések is egyszerűbbek, ugyanakkor természetesen ilyen egyszerűbb rendszer lévén megvannak a maga korlátai.

SEO téren kevesebb lehetőségünk akad, egyedi URL-eket sem hozhatunk létre, és ahhoz, hogy kiaknázzuk a rendszerben rejlő lehetőségeket, mindenképpen szükségünk lesz bővítmények telepítésére. Összességében kevesebb lehetőségünk adódik a webshop testre szabására, mint a Magento esetében.

 

OpenCart vagy Magento ‒ Melyiket választják a rutinosak?

A Magento részesedése az elmúlt években 25-30 százalék körül alakult a legnépszerűbb egymillió weboldal e-boltjai között (a Community Edition és Enterprise Edition verziókat is számolva). Az OpenCart felhasználói ennél jelentősen kevesebben vannak, a rendszer részesedése 3,5-4 százalék körüli. Ezzel ugyanakkor még mindig az egyik leggyakrabban alkalmazott webáruházmotornak számít.

 

66 válaszok
  1. CBD oil 250mg says:

    Great weblog right here! Additionally your website a lot
    up very fast! What host are you using? Can I get
    your affiliate hyperlink for your host? I desire my site loaded up as fast
    as yours lol

  2. Royal CBD gummies says:

    Thanks for your marvelous posting! I definitely enjoyed reading it, you can be
    a great author. I will make certain to bookmark your blog and
    may come back later on. I want to encourage
    you continue your great work, have a nice afternoon!

  3. best CBD oil says:

    You really make it appear so easy along with your presentation but I find this matter to be
    really something that I think I might never understand.
    It sort of feels too complex and extremely huge for me. I’m having
    a look forward for your subsequent submit, I’ll try to
    get the cling of it!

  4. Royal CBD says:

    Fantastic goods from you, man. I’ve take note your stuff previous to and you’re just extremely fantastic.
    I really like what you’ve acquired right here, really like what
    you are saying and the best way during which you say it.
    You are making it entertaining and you still care for to stay it smart.
    I can not wait to read far more from you. That is really
    a wonderful site.

  5. buy CBD says:

    What’s up, this weekend is nice designed for me, as this
    occasion i am reading this wonderful educational paragraph here at my residence.

  6. CBD products says:

    I know this website provides quality dependent posts and extra
    information, is there any other web site which offers such stuff in quality?

  7. best CBD gummies says:

    I like the helpful info you provide in your articles.
    I’ll bookmark your weblog and check again here regularly.
    I’m quite certain I will learn lots of new stuff right here!
    Best of luck for the next!

  8. CBD pills says:

    Fine way of describing, and pleasant piece of writing to obtain information regarding my presentation subject matter, which i am going to convey in university.

  9. best cbd cream for pain says:

    I have been surfing on-line greater than 3 hours as of late, but I never
    found any interesting article like yours. It is
    pretty price enough for me. In my opinion, if all webmasters and bloggers made just right
    content material as you probably did, the net will be much more useful than ever
    before.

  10. best cbd oil for pain says:

    Hi there this is somewhat of off topic but I was wondering if blogs use
    WYSIWYG editors or if you have to manually code with HTML.
    I’m starting a blog soon but have no coding expertise so I wanted to get advice from someone with experience.
    Any help would be enormously appreciated!

  11. best CBD gummies says:

    Excellent weblog right here! Also your website loads up very
    fast! What web host are you the usage of? Can I get your associate link in your host?
    I want my website loaded up as fast as yours lol

  12. best CBD gummies says:

    Fantastic blog! Do you have any tips and hints for
    aspiring writers? I’m planning to start my own site soon but I’m a little lost on everything.
    Would you suggest starting with a free platform like WordPress or go for
    a paid option? There are so many options out there that I’m completely overwhelmed ..
    Any suggestions? Thanks!

  13. best CBD gummies says:

    Greetings from Carolina! I’m bored at work so I decided to
    browse your site on my iphone during lunch break.
    I love the information you present here and can’t wait to take a look when I get home.
    I’m surprised at how quick your blog loaded on my
    mobile .. I’m not even using WIFI, just 3G ..
    Anyways, excellent blog!

  14. best CBD oil says:

    I was more than happy to uncover this web site. I want to to thank you for ones time just
    for this wonderful read!! I definitely appreciated every part of it and I have you saved as a favorite to check out new stuff in your blog.

  15. loppSlula says:

    viagra without a doctor prescription [url=https://buyonlinewwwmen.com/]viagra online[/url] viagra without a doctor prescription viagra online viagra

  16. CBD oil says:

    Hello there! I could have sworn I’ve been to this
    website before but after checking through some of the post I
    realized it’s new to me. Nonetheless, I’m
    definitely happy I found it and I’ll be bookmarking
    and checking back frequently!

    Feel free to surf to my web-site :: CBD oil

  17. CBD products says:

    This design is spectacular! You certainly know how to keep a reader amused.

    Between your wit and your videos, I was almost moved to
    start my own blog (well, almost…HaHa!) Great job.
    I really loved what you had to say, and more than that, how
    you presented it. Too cool!

    My blog :: CBD products

  18. best CBD oils says:

    excellent publish, very informative. I ponder why the opposite experts of this sector don’t notice this.
    You must proceed your writing. I’m confident, you’ve a huge readers’ base
    already!

    Review my web site … best CBD oils

  19. best CBD oil says:

    Wow that was odd. I just wrote an incredibly long comment but after I clicked
    submit my comment didn’t show up. Grrrr… well I’m not writing all that over again. Regardless, just wanted to say fantastic blog!

    Also visit my blog – best CBD oil

  20. free instagram followers says:

    Hey I know this is off topic but I was wondering if you knew of any widgets I could
    add to my blog that automatically tweet my newest twitter updates.
    I’ve been looking for a plug-in like this for quite some time and was hoping maybe you would have some experience with something like this.

    Please let me know if you run into anything. I truly enjoy reading your blog and I look forward to your new updates.

    my web-site :: free instagram followers

Trackbacks & Pingbacks

  1. buy asthma inhalers without an rx

    OpenCart vs. Magento: a kezdők és profik eltérő igényeihez – aionhills.com

  2. ciprofloxacin for dogs 250 mg

    OpenCart vs. Magento: a kezdők és profik eltérő igényeihez – aionhills.com

  3. viagra pills for sale

    OpenCart vs. Magento: a kezdők és profik eltérő igényeihez – aionhills.com

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.